Az ultraortodoxok elhagyása – Új életet kereső zsidók Németországban

Az elmúlt években egyre több zsidó hagyta el az ultraortodox közösségeket. Meglepő módon Németország népszerű menedékké vált számukra. Akiva Weingarten rabbi segített nekik.

Világszerte több, mint 1,3 millió zsidó él ultraortodox közösségekben. Ez egyfajta párhuzamos valóság, amelyben csak Isten ősi törvényei számítanak. A hétköznapi élet minden irányból beszabályozott. Életüket a hit és a babonák uralják.  A nők felelősek az otthonért és a gyermekekért, míg a férfiak a vallás tanulmányozásának szentelik életüket. Izraelben az ultraortodox zsidók hozzávetőlegesen 10 százaléka hagyja el közösségét, és ez az arány folyamatosan nő azokkal az ifjú emberekkel, akik boldogtalannak érzik magukat ebben a bekorlátozott környezetben. Jelentős részük fiatal felnőtt, és meglepő módon Németországot választják új otthonukna. – tudtuk meg a DW oldalán.

Akiva Weingarten is közéjük tartozott. New York állam ultraortodox zsidói között is a legkonzervatívabb szatmári haszid közösségében született, majd Izraelben folytatta mélyen vallásos életvitelét. 22 éves korára már 2 gyermek édesapja volt. 2014-ben radikális lépésre szánta el magát. Elhagyta feleségét és gyermekeit, és új életet kezdett Berlinben – hitelkártya, bankszámla, munka vagy rokonok nélkül, akikre támaszkodhatott volna. A különválásba majdnem beleroppant, az első hónapokban annyira nehéz volt megbirkózni a magánnyal, a család elvesztésével, akik a kiválás után többnyire elutasítják az embereket. 

Ma már saját erejéből egy olyan szabad közösség része, amely volt ultraortodox zsidókból áll, és akik a rabbihoz fordulnak gyakorlati és vallási tanácsért. Ezek az emberek a korábbi normálból való kitörés után nem csak az új életüket keresik, hanem egy újfajta kapcsolatot Istennel, hiszen vallásukat nem akarják megtagadni.

A rabbi pont ezt nem találta meg először Németországban, ezért döntött úgy, saját maga hoz létre valamit Drezdában, ahol ő és sorstársai jól érzik magukat. Mindenkit szeretettel vár az általa alapított közösségben; járnak hozzá volt ultraortodoxok, akik az Egyesült Államokból és Izraelből költöztek Németországba, vannak német konzervatív és liberális zsidók, nemzsidók vagy olyanok, akik bár zsidók, mégsem hisznek Istenben, de szeretnének a vallással ismerkedni. Úgy gondolja, nem szükséges ahhoz hívőnek lenni, hogy az embernek igénye legyen az ünneplésre, a szokások megismerésére vagy a tradicionális ételek készítésére.

Eredetileg a Jeruzsálem ultraortodox negyedében élők a frissen alapított zsidó állam lakosságának mindössze apró százalékát tették ki. Ma már a város lakóinak 30%-át ők alkotják. Egy helyi rabbi azt meséli, hogy az ő elveik szerint minden cselekedetükkel a nap minden órájában Istent szolgálják, ez az élet értelme. Úgy gondolja, ha nem Istennek szentelve élnének, akkor olyanok lennének, mint a céltalanul élő állatok. Azt mondja, lehetetlenség lenne megmondani pontosan hány parancsolatuk van, minden nap előírások ezreit követik. A Tórába lejegyzett parancsolatok mellett sok tízezer van még, amivel együtt élnek.  Az ultraortodoxok élete az elmúlt évszázadokban alig változott, minden mindig Isten körül forog, a modern, külső világot leginkább fenyegetésnek tekintik. A gyermekek oktatását nagyrészt a vallási tanulmányok teszik ki, a történelem és a tudományok nem kapnak benne helyet. A fiúk és lányok fiatalon házasodnak és elvárják tőlük, hogy minél több gyermeket vállaljanak. A családok nagyrészt segélyekből és adományokból élnek.

Az intenetre bűnként tekintenek, az okostelefon tiltott, kizárólag régimódi mobiltelefonokat használhatnak. Mindezek ellenére a rabbi úgy véli nem ők az extrémek, hanem a külső világ romlik elképesztő tempóban.

A ma már Drezdában élő Weingarten rabbinak szerencséje volt, felépítette új életét, új partnert talált magának és a családja sem tagadta ki; rendszeresek közöttük a videóbeszélgetések, ezen alkalmakkor be tudja nekik mutatni új életét. Volt felesége még mindig ultraortodox életvitelt folytat, ő megszakította volt férjével a kapcsolatot, így sosem vesz részt a hívásokban. Akiva háromhavonta Izraelbe utazik, hogy láthassa lányait. Úgy gondolja ők még túl fiatalok, hogy megértsék döntését, és azt sem tudja a tanáraik és édesanyjuk mit mondanak nekik, de ha elég nagyok lesznek, le fog velük ülni beszélni. Azt szeretné, ha nekik és gyülekezetének is lenne választása. Ezért barátnőjével elindítottak egy olyan programot Drezdában és Berlinben, ami segíti az ultraortodox közösségeiket elhagyókat. Német nyelvtanfolyamot szerveznek, segítenek lakást találni és berendezni, mindezt egyéni adományokból. Emellett segítik őket, hogy a korábbi népes családokban és jesivákban töltött életük után megtanuljanak lassanként egyedül is boldogulni. Nem csak a hétköznapi életben, hanem önmagukban, a vallás által hagyott űr után. Saját tapasztalatból tudja, hogy amikor elhagyta korábbi életét és már nem Isten előírásai szerint tette meg a nap minden mozzanatát, meg kellett találni a módját, hogy ezentúl miért keljen fel reggel, miért dolgozzon, miért csináljon bármit. Idővel megteremtette magának Isten azon formáját, amivel együtt tud élni és úgy érzi ennek az Istennek semmi köze az általa gyermekként megismert ultraortodox Istenhez. Úgy gondolja ők egy olyan kultuszban és társadalomban nőttek fel, ami nagyon hasonlít Észak-Koreára. Épp ezért, akik ebben nőttek fel, nagyon nehezen illeszkednek be a nyugati társadalmakba bárhol a világon. Weingarten mégis úgy látja, nem lehetetlen és másoknak is sikerülni fog.

Mégis felvetődik a kérdés: a világ minden országa közül miért épp Németországot választják ezek a fiatal zsidók? Az országba, amely a holokausztért felel, és ahol manapság az antiszemitizmus ismét kezd elterjedni. A válasz természetesen összetett és sokféle lehet. A rabbi azt mondja, látja a furcsálló tekinteteket az utcán és tisztában van azzal, hogy antiszemiták között sétál nap, mint nap kipával a fején, de úgy gondolja, mivel a zsidók is a társadalom része, az embereknek ehhez is hozzá kell szokni. Meggyőződése, hogy lehet Németországban is zsidóként élni, ezért is ott alapította meg projektjét. Azt reméli rövid időn belül nagy közösséggé tudja duzzasztani kezdeményezését és sok fiatal fogja megtalálni Drezdában a helyét.