A szegények kizsákmányolása – szexrabszolgaság Európában

A szegénységből szeretnének kiszabadulni, végül a szexkereskedelem kötelékében kötnek ki azok a nők, akik Németországba menekülnek egy szebb élet reményében, de bűnszervezetek áldozatai lesznek – derült ki a DW riportjából.

Szexrabszolgák Európa közepén, akiknek az élete senkinek sem számít.

A bűnözők a legtöbb esetben észrevétlenek maradnak, mivel a szexmunka Németországban teljesen legális, ha mindkét fél hozzájárulásával történik. Becslések szerint azonban a nők 90%-át belekényszerítik a szexkereskedelembe. Az emberek nagy hasznot hozó árucikkek a bűnszervezetek számára. A fegyverekhez és a kábítószerekhez viszonyítva nagyon olcsók, ráadásul nem csak egyszer lehet őket eladni, hanem minden nap újra és újra. Azok a fiatal nők, akik hazájuk szegénységéből igyekeznek elmenekülni, gyakran német bordélyházakban kötnek ki. Többségük Romániából és Bulgáriából érkezik. Jól fizető munkával kecsegtetik őket gátlástalan embercsempészek, majd szexrabszolgaságba kényszerítik őket. Némelyikük szolgáltatásaikat egy doboz cigaretta áráért adja.

Ezt a szexuális kizsákmányolást az a törvény segíti, amely a szexmunkát Németországban önálló akaratból nyújtott szolgáltatásként definiálja. Nincs pontos adat arról, hogy milyen számban lettek belerőltetve nők a mesterségbe. Volt olyan lány, aki napi 20-30 kuncsaft kiszolgálására lett kényszerítve, míg a Mennheim városában található tanácsadó és támogató szolgálat, az Amelie segítségével sikerült elmenekülnie a szexiparból. Szállást és munkát biztosítottak számára, hogy új életet kezdhessen.

Egy nő, aki azt mesélte, hogy szerelmes lett egy férfiba, aki jólétet ígért neki, majd amikor Németországba ért, elvette és összetörte a telefonját, pisztolyt tartott a fejéhez és azzal fenyegette, hogy agyonlövi, eldobja a testét, mivel úgysem ismeri ott senki, nem fogják hiányolni. Ezután napokig fogságban tartotta, végül munkába állította. Azzal is fenyegetőzött, hogy a lány családjának elmeséli mit csinál. A nő utólag jött rá, hogy a férfi az egészet előre megtervezte, ő pedig a szerelemtől nem látott tisztán. Neki 15-20 férfit kellett kiszolgálnia minden nap, átlag €50-t kapott szolgáltatásonként, majd a hónap végén €200-300-val szúrták ki a szemét, a többi pénz fogvatartójánál maradt. Azt mondja, ahhoz, hogy túléljen, amint egy férfi megjelenik, kikapcsolja az agyát, mintha ott sem lenne abban a 15-20 percben; így védekezik az elméje. Elképesztő trauma ezt végigélni ezeknek a nőknek.

Ma már takarítóként dolgozik a szintén kényszerített prostitúcióból megmenekült barátnőjével. Bár fizetésükből szűkösen jönnek ki, a szexmunkától megszabadultak, ami Julia Weger, a támogató szolgálat segítője nélkül nem történt volna meg. A szervezet közpénzekből és privát adományokból működik. Julia 7 éve alapította az “Amelie” névre hallgató, a szexrabszolgaságból szabadulni vágyó nőket segítő szolgálatot, mely akkor még merev ellenállásba ütközött. Azt meséli, nem sok ember látta értelmét a projektnek, sokan nem értették, hogy a prostituáltaknak miért lenne szüksége segítségre. Úgy gondolja az emberek általában szívesebben adakoznak, ha gyermekekről vagy veszélyben lévő állatokról van szó. Amelie ételt oszt a nőknek, segít nekik a hatóságokkal foglalkozni, sürgősségi szállást szervez az épp kimenekített nőknek, és segít azoknak, akik el szeretnék hagyni a szexipart. 

Az általuk felszabadított nők nagyon hálásak a munkájukért, azért, hogy hozzájuk kerülve újra értékes embernek érzik magukat, ettől megerősödve képesek felépíteni a jövőjüket az őket ért borzalmak ellenére is.

Az Amelie-ben hetente egyszer egy önkéntes nőgyógyász is segíti a nőket, aki azt mondja nagyon ritka, hogy mindent rendben talál náluk, szexmunkásoknál jellemző tönetek a vérzés, a fájdalom és a gyulladások, a lelki sebekről nem is beszélve. Ezek a nők hatalmas terhet hordoznak még akkor is, ha teljesen normálisnak tűnnek a találkozásokkor. Az átélt traumáktól akkor is mély szomorúság van bennük, ha egyébként vidámnak tűnnek. Gyakran egész életen át tartó rémálmok gyötrik őket, nem bíznak meg senkiben, különösen a férfiakban, így nem akarnak többé elkötelezett párkapcsolatba kerülni. Meggyőződése, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevő férfiakat szembesíteni kéne azzal, hogy milyen érzelmi roncsokat hagynak maguk után. Nézzenek szembe azzal, hogy ezek a nők nem gépek, ez nem egy kis szórakozás, legyenek tisztában azzal, milyen kárt okoznak bennük. És értsék meg, ez nem önkéntes munka, hanem lényegében megengedik, hogy pénzért megerőszakolják őket.

A Covid-19 járvány miatt a bordélyházak is bezárásra kényszerültek, emiatt sok lányt visszaküldtek hazájukba.

Romániában szociális munkások osztanak arcmaszkokat, tamponokat és óvszereket a helyi prostituáltaknak. Egyikük azt meséli hogy a világjárvány ellenére sok kliens még mindig próbálja rávenni a védekezés nélküli szexre. Ő arról beszél, hogy tíz éve ebből él és nem látja ebből a kiutat. Hiába jelentkezik álláshirdetésekre, sosem hívják be még interjúkra sem. Úgy érzi számára ez az egyetlen lehetőség.

A segélyszervezet egyik munkatársa azt mondja a nők közötti szegénység Romániában sokkal nagyobb gond, mint Nyugat-Európában. Ez EU-nak intézkedéseket kellene hoznia az áldozatok megsegítésére, mert akiket  a nyugati országokból hazaküldenek, azok visszakerülnek oda, ahonnan indultak, mert a szexmunka még mindig tabu téma Romániában, nem kapnak megfelelő segítséget, ráadásul eleve nem azért indultak útnak, mert minden rendben volt. Emiatt inkább olyan országban dolgoznak, ahol a szexmunka jobban fizet, mint Belgium, Németország, Svájc, Franciaország vagy ahova a stricijük viszi őket. Ahol igény van a szolgáltatásaikra és lehetőség a kivitelezésre. Az európai prostituáltak 60%-a Romániából és Bulgáriából érkezik és közel felük kiskorú.

Egy lány arról számol be hogyan adta át az anyja kislányként egy embernek, akik másik tucatnyi lánnyal felsorakoztatták az utcán, és megkérdezték az emberkereskedőket melyiket akarja. Az ember rámutatott. Akkor még kiskorú volt. Bár 17-nek gondolták, valójában még 14 sem volt. Készítettek neki egy útlevelet az aláírásával, holott azon még a szülei aláírására lett volna szükség. Olaszországba vitték, majd országról országra adogatták, Olaszország után Magyarország, majd Románia, évekig tartott a borzalom. Azt meséli mennyi rettenetes pillanata volt ezekben az években, a legrosszabb az, amikor fegyvert tartottak a fejéhez, de ugyanolyan szörnyű volt, amikor magára hagyták és senki egy fillért nem adott volna érte; amikor megverték, amikor lefeküdt aludni, majd felébredt megverve, és amikor azok a mocskos disznók hozzányúlhattak. Nem is tudja mi volt a rosszabb az életében, de abban biztos, hogy ezek a tapasztalatok tették erőssé, mert ő egy emberi lény méltósággal és nem hajt fejet senkinek.

Végül a rendőrség szabadította ki és otthonra talált a román Ifjú Nemzedék nevezetű menedékhelyen, amit alapítója azért hozott létre 20 éve, hogy védelmet biztosítson menekülni akaró szexrabszolgáknak. Segít nekik felépíteni az új életüket. Tapasztalatai szerint ezeknek a lányoknak a kimenekítés után is nagyon nehéz az életük. Megpróbálnak normális életet élni, de a szégyenérzetet ugyanúgy hordozzák magukkal, ami olyan akár egy pecsét, ami azt mutatja: engem eladtak rabszolgának. Változatlanul prostituáltnak érzik magukat, hiszen annyiszor mondták nekik, olyan sokszor alázták és szégyenítették meg őket, míg már maguk is elhiszik annak ellenére, hogy a velük történt dolgok egyike sem a saját hibájukból történt.

Az Ifjú Nemzedék menedék szinte semmi támogatást nem kap a román kormánytól. Van azonban egy forrása Németországban, akitől rendszeres segítséget kap. A nyugdíjas rendőrfőkapitány, amíg hivatalban volt együtt dolgozott a programmal és másokat is arra biztatott, hogy vegyenek részt benne. A mai napig időnként felhívja őket, hogy megtudja miként   boldogulnak; nyugdíjba vonulása ellenére a mai napig gyakran utazik Romániába, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy gyakran a szegénység űzi a nőket a szexmunkába.

Találkozott az Amelie vezetőjével és egy emberjogi csoport tagjával, hogy megvitassák tapasztalataikat és új projekteket tervezzenek Németországban és külföldön, hiszen ez egy európai probléma. Az emberjogi csoport képviselője azt meséli, hogy 2015 óta minden évben egy héten át körbeutazzák Kelet-Európát, és a diákoknak bemutassák milyen is az élet a vágyott nyugaton, külön hangsúlyt fektetve Németországra. Amikor az előadás elején megkérdezzük a hallgatókat, hogy ki szeretne Németországba, Svájcba vagy Ausztriába menni miután befejezik az iskolát, 70% közülük felteszi a kezét. Pontosan ez az, amit a bűnszervezetek kihasználnak, a hajlandóságot a kivándorlásra, hogy kikerüljenek a lehetőségeket nem biztosító, szegény környezetből.

Egy nő arról számolt be, hogy a valóság milyen távol áll az ő elképzeléseitől. Azt mondta, mivel a szexmunka legális Námetországban, azt hitte nem történhet semmi rossz vele, ezzel szemben rendszeresen brutálisan megerőszakolták és mindig megmondták mit kell tennie.

Ők mind a vöröslámpás szubkultúra áldozatai lesznek, aminek a nagy része bűnözöké, ezért másfajta törvények vannak érvényben. Akárcsak a maffiánál, ha valaki elárulja őket, az a legnagyobb bűn. Épp ezért, ha valaki elmondaná másoknak, hogy akarata ellenére kényszerítik szexmunkára, az az árulás legrosszabb formája. Így, ha bármelyiküket megkérdezed, azt mondják önként végzik ezt a munkát és ehhez a válaszhoz ragaszkodnak.

Ez is nehezíti a bűnösök büntetését, hiszen emellett legális munkát végeztetnek a nőkkel, akiknek a 90%-a mégis kényszerítve lett a prostitúcióra.

A nyugdíjas német rendőrfőkapitány hosszú évek munkakapcsolata által szinte baráti kapcsolatba került egy román rendőr kollégájával, aki arról számol be, hogy a pandémia miatt bezárt német kuplerájokból hazaküldött lányok, bár nincsenek regisztrálva, így pontos adataik nincsenek, de láthatóan nagy létszámban kerültek vissza a romániai utcákra.

A román főfelügyelő az emberkereskedelem elleni ügynökségnek dolgozik, akik az áldozatoknak segítenek vádat emelni és összekapcsolják őket segélycsoportokkal. Ő is egyetért abban, hogy a német rendszer nagyban megkönnyíti a csempészek életét, hiszen a felszínen úgy tűnik hivatalos munkát végeznek egy klubban.

Németországban rengeteg platform áll a szexuális szolgáltatások igénybevételére vágyók rendelkezésére. Az internet, a különféle telefonos alkalmazások és a közösségi média mind megkönnyítik a dolgot. Épp ezért a hatóságok és a segítő szervezetek munkája ellenére sok lány esetében a szexmunka és gyakran a kizsákmányolás folytatódik.

A német rendőrség nem sokat tud tenni, ezért megpróbálnak taktikát váltani és beszélgetéssel elnyerni a prostituáltak bizalmát, részben az Amelie segítségével. A helyi rendőrfőnök évekig nyomozott szexuális kizsákmányolás esetei után, így tökéletesen átlátja a problémákat. Azt remélik, hogy összefogásukkal több nőt meg tudnak győzni a kiszállásról. A pandémia remek alkalomnak tűnik ehhez. Az Ameli vezetője azt meséli, jelenleg 13 olyan nőnek nyújtanak segítséget, akik rájöttek, képtelenek tovább elviselni ezt az életet.

A rendőrfőnök szerint fontos, hogy a nők tudják, megbízhatnak bennük, hiszen szükségük van arra, hogy ezek a nők elmeséljék tapasztalataikat és vallomást tegyenek fogvatartóik ellen, akik egy vagyont keresnek az ő nyomorúságukból. Szerinte a skandináv felfogás felé kellene közelíteniük, miszerint az ügyfeleket is előveszik, amiért a szexmunkára kényszerített látogattak meg. Így nekik is büntetőeljárással kell szembenézniük.

A szolgáltatást igénybevevő férfiak egyre többen vannak, mivel a nők minél szegényebb helyekről érkeznek, annál olcsóbban adják ezeket, így egyre szélesebb körben elérhetővé válnak.

Svédországban több, mint 20 éve törvényellenes fizetni a szexért és ma már társadalmilag is egyre kevésbé elfogadott. A törvény náluk a kuncsaftot veszi célba, nem pedig a szexmunkásokat. Németországban ezzel szemben ők ugyanúgy adóznak és fizetnek betegbiztosítást, mint bármely más munkakört végzők, emiatt a tisztességes fizetés és a munkavállalók védelmének illuzióját keltik, holott a valóságban a becsült 400.000 prostituált 90%-a nem regisztrált munkavállaló.