Csernobil elhagyatott kutyái

A csernobili katasztrófa elől menekülő emberek által hátrahagyott kutyák leszármazottai kíváncsian lépnek kapcsolatba a fertőzött terület odarendelt őreivel.

A csernobili katasztrófát követő napon kezdték el az ott élők kitelepítését. Pripjaty lakosai az evakuálás során nem vihették magukkal háziállataikat, melynek az volt az oka, hogy az állatok a szőre radioaktív porral szennyeződhetett. A további szennyeződés elkerülése érdekében az összes állatot likvidálták a zónában.


Röviddel azután, hogy két évvel ezelőtt az egyik őr megérkezett új munkahelyére, a sugárzással sújtott csernobili tiltott zónába, azzal szembesült, hogy az új munkakörhöz szokatlan társak is jártak. Az első napoktól kezdve az ellenőrző ponton, új helyén egy kutyafalkával osztozott. – olvashatjuk a bbc riportjában.

Az őr, az elmúlt két évben jól megismerte ezeket a kutyákat. Néhányuknak nevet is adott, a közelében maradnak, mások még mindig önállóak, úgy jönnek-mennek, ahogy kedvük tartja.
Az őrök etetik őket, szállást biztosítanak számukra, időnként orvosi ellátást is biztosítanak nekik, és eltemetik őket, miután elpusztultak.

Bizonyos értelemben ezek a kutyák az 1986-os szerencsétlenség menekültjei. Az állatok elpusztítása ellenére néhányan valószínűleg elrejtőztek, így életben maradtak.
35 évvel később kóbor kutyák százai barangolnak az elhagyatott területeken. Nem tudni közülük melyek az ottani túlélő kutyák utódai és melyek csatangoltak el máshonnak, de ők ma már mind a zóna kutyái.

Az életük veszélyes, ki vannak téve a radiaktív szennyezettség mellett többek között farkasok támadásainak, futótüzeknek és az éhezésnek is. A Tiszta Jövő Alapítvány szerint, amely ezeket a kutyákat látja el, átlag élettartalmuk mindössze 5 év.

Köztudott, hogy ezt a romos helyet kutyák lakják, néhányan közülük még ismertséget is szerzett a közösségi médiában,miután az alapítvány társalapítója virtuális vezetéseket tart a zónában, melyekben a kutyák is szereplők.

Sokkal kevesebben tudnak azonban a munkásokról, akik a kutyákkal foglalkoznak. Az őrök ezen a kihalt tájon szoros kapcsolatot alakítottak ki a kutyákkal, saját ételüket osztják meg velük, ha szükséges kiszedik belőlük a kullancsokat, veszettség elleni oltást adnak nekik. Azonban nem minden kutya kezes, vannak amelyek harapósak, félősek, távolságtartóak, őket legfeljebb megetetni tudják, egészségügyi segítséget nekik nem tudnak nyújtani.

Amikor az őrök a terület elhagyatott utcáit róják engedély nélküli behatolókat keresve, a kutyák mindig vele tartanak. Érdeklődve nézik van-e nála vagy egy arra járó turistánál étel.

Az őrök is örülnek, hogy monoton munkájukat a kutyák társasága felvidítja.

Bár a kutyák társasága a lehetséges radioaktivitás miatt kockázatot jelenthet, az őrök mégis inkább jelenlétük előnyeire koncentrálnak. Egyikük például azt meséli, meg tudja különböztetni különböző ugatásaikat, melyeket akkor használnak, ha idegent, járművet vagy vadállatokat látnak. Emiatt hasznos asszisztenseinek tartja.

Míg a külvilágot lenyűgözi a csernobili kutyák története, az őrök számára ez egy sokkal mélyebb kapcsolat. Ezen a kietlen, poszt-apokaliptikus helyen ők jelentik az örömforrást és valamiféleképpen az élet folytatását.