Karafiáth Orsolya: Elszáll

0
11

Kisanna a hosszú szünetekben napközben csak bóklászott a lépcsőházban, vagy körözött a körfolyosón. Fel-le, ide-oda, a negyedikről le a pincébe, majd végigvonszolódni a másodikon, a harmadikon. Közben lesni, van-e mozgás kicsit feljebb. Mert a legizgalmasabb a negyedik emelet volt, Karvaly néni birodalma. Nemcsak azért, mert a néni befuttatta növényekkel a korlátokat, meg mert illatos fűszernövényeket termesztett a legkülönfélébb színes ládáiban – amik már maguk kész látványosságok voltak, mindegyik egy-egy mese –, mely növényeket órákon át lehetett szagolgatni, és ha senki nem figyelt, letépkedni a levelüket, és titokban hosszan rágcsálni őket, hanem mert Karvaly néni néha be is hívta a kislányt különleges, karvalynéniszagú lakásába.

A házbeliek rettegtek tőle, a legkülönfélébb legendák keltek szárnyra a magányos öregasszonnyal kapcsolatban. A férje az ő mérhetetlen zsarnokságába halt bele! Amiért neki nem lehetett gyereke, utálja a kölyköket, és a városban eltűnt kislányok és kisfiúk talán nála raboskodnak! Mérgezi a szomszédokat annak a sok egészségtelenül burjánzó gaznak a párájával! Ő maga már rég túlélte a legmagasabb emberi kort, megvan lassan százötven éves is, épp, mint maga a ház, és ezt a kotyvalékaival érte el! Sose igyál a Karvaly néni limonádéjából, suttogta a Terike a földszintről, mert neked annyi! Sose egyél az almás pitéjéből, ha kedves az életed! De Kisanna imádta a néni sütijét, és a nagy melegben elképzelni sem tudott finomabbat a narancsos-citromos-mentaleveles limonádéjánál. Ám legjobban a néni törpepapagáját, Maxit szerette. Maxi szegény el volt hízva, de a játéktól mindig felélénkült, ugrott Kisanna kezébe, csipkedte a vitaminkarikát. Csodás ez egy húszéves madártól, tapsolt a néni, és Kisanna el volt ragadtatva, hogy ismert egy állatot, ami több mint kétszer annyi idős, mint ő maga. Kisanna szülei persze nem nézték jó szemmel a vén banya – ahogy ők nevezték Karvaly nénit – és a kislány barátságát. Így hát, hogy ne legyen ok a szomszédolásra, neki is vettek egy kis zöld hullámos papagájt. De vigyázz ám rá, mondta anya, legyél vele sokat, fürdesd, reptesd, gondozd! Eztán nem lesz időd óraszám a gangon cirkálni! És Kisanna igyekezett, igazán. Pityu a világ legelképesztőbb madara volt. Kisanna büszkén mesélte mindenkinek, milyen hűséges. Egyszer kirepült a véletlenül nyitva felejtett ablakon, ám másnap, mire Kisanna hazaért, már újra ott volt a kalickában! És Pityu a világ legerősebb madara is! A múltkor a kicsapódó ajtó hozzáütötte a félfához, de ő csak megszédült, egy fél napot pihent, és másnap már újra ott csipkedte a salátaleveleket. Meg hát az, amikor beteg lett! Az egészen csodálatos volt. Lefordult a rúdjáról, anyáék mondták is, hogy most hagyni kell egy picit, nem is engedték be Kisannát a szobába, ám hamarosan Pityu újra ereje teljében csipogott. Eltelt egy év, kettő. Pityuka mindig remek formában volt. Pedig az egyik nyáron Kisanna sajnos nem tudott rá eleget figyelni, elmaradtak a falatkák, nem mindig volt kedve kitisztítani a lakhelyét. Pityu tolla borzas lett, fakó, a szeme fénytelen. De nem sokáig tartott a betegsége, hamarosan újra majd szétvetette a vitalitás. Pityu igazán egyedülálló! Bár az azért meglepte Kisannát, hogy Pityu színe a felépülése után zöldről kékre váltott, de apa megnyugtatta, hogy tudod, Kisanna, egy bizonyos kor után az öreg madarak megváltoznak, bekékülnek. Olyanok, mint az emberek. Gondolod, hogy mi az anyáddal mindig ilyenek voltunk, mint most? Nem! Olyan kicsik voltunk, mint te és a Teri és a Zolika. Hát a Karvaly néni? Kérdezett vissza Kisanna, kissé elszégyellve magát, hogy olyan rég nem látogatta meg öreg barátnőjét. Az apja elhallgatott. Hát igen, a Karvaly néni, mondta, de a mondat megállt a levegőben. Másnap Kisanna felszaladt a negyedikre. A ládákban megszáradt bazsalikom, snidling, szagavesztett, sárga petrezselyem. És a virágok mind! Kisanna rémülten kopogtatott. Máskor már az első zajokra kiabált a Maxi, hogy Maxi okos madár, Maxi okos madár, ám most csak a csend. A Karvaly néni meghalt, láttuk letakarva, suttogta Tercsi, aki ki tudja, mikor ólálkodott utána. Már több napja halott volt, csak úgy bűzlött, tette hozzá Zolika, ragyogó szemekkel. A Maxinak is annyi volt, ki volt nyiffanva, bizony! Bekékült a nyanya tényleg, tette hozzá, csupa kék folt volt, de Teri leintette, hogy ugyan már, semmit se láttak, Zolika csak kitalálta az egészet. Bár a szellemét azt ő, Tercsi is látta! Szitkokat szórt, elátkozta az egész házat! Halott, kopogott Kisanna fejében, halott. Aztán az átok, arra gondolt sokat. Amikor a Dezső bácsi, aki sosem segített a néninek cipekedni, lebucskázott a lépcsőn, és majd nyakát törte. Amikor a Lídia, kinek a barátja rendre a néni muskátlijai közé pisilt, motorbalesetet szenvedett. Amikor leszakadt egy erkély a másodikon. És aztán a Pityu. Aki egy napon citromsárgára váltott. És olyan fura formája lett. Kisanna mereven bámulta a madarat. És minden olyan magától értetődő volt, nem kellett anya kiabálását meghallania, hogy hogy lehetett apa ekkora barom, aztán apa sziszegését, hogy nem volt már több istenverte papagáj a kereskedésben, nem győzik a tempót, ahogy a drága lányunk pusztítja őket. Később Kisanna pontosan tudta, hogy aznap ért véget a gyerekkora.

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét